3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2009

2009. július 4. | -gabriella-

A VOLT-fesztivál bólogatós napja

Copyright:

Egy kis elektronikus zenei körkép a VOLT-fesztiválról: Laurent Garnier, LTJ Bukem, Balkan Beat Box, és egy délután Karányi Danival, az MR2-Mol színpadon. Ez egy elég erős felhozatal, már csak így felsorolva is, de ezeket hallgatni egyszerűen leírhatatlan. Azért megpróbáljuk.

A VOLT-fesztivál alapból elég jól ellát minket elektronikus zenével. Az esték folyamán nagyon sok helyszínen dübörög drum and bass, break beat, és progresszív zene, szóval nem panaszkodhatunk. Viszont a szervezők ezen kívül elhozták nekünk az elektronikus zenei élet nagyjait.

Először is Laurent Garnier. Hát, nyilván ő nem egy Kraftwerk, de az a helyzet, hogy ahhoz képest, hogy a szakma egyik nagy örege, az eltelt idő egyáltalán nem hallatszik a zenéjén. Dallamos drum and bass-el szolgált, ami néha átment jazzbe is, meg még ezer más stílusba. Valamiért rá a közönség nem volt annyira kíváncsi, persze ez betudható annak is, hogy ebben az időpontban elég sok más jó program is volt. Aki viszont mégis emellett döntött nem bánta meg. A koncert után hallottam, hogy volt, akinek egyáltalán nem jött be a dj szett, de volt, aki az egekig magasztalta. Én személy szerint az utóbbi táborba tartozom.

Az egyik legvártabb dj LTJ Bukem volt a d&b szekcióból, akiről szintén nem lehet rosszat írni. Jó nagy csúszással kezdődött a szett, de megérte erre is várni. Rengeteg ember nyomorgott az MR2-MOL Színpadnál, de nem volt zavaró, és nem akarok mindent halálra dicsérni, de azt kell, hogy mondjam, hogy rég voltam ennyire jó partyban.

A Balkan Beat Boxról annyit érdemes megjegyezni, hogy a Samsung Mobile Aréna egyik legjobb fellépése volt. Most hallottam őket először, de azt hiszem nem utoljára. A balkáni zenét keverik elektronikával, ez már alapból nem lehet rossz, és azt hiszem, ezt még sokan gondolják ugyan így, vagy legalábbis a tömegből erre lehetett következtetni.

De a legnagyobb meglepetés Karányi Dani volt, akit egyrészt délutáni szekcióban tettek, (déltől játszott délután 5-ig elvileg), másrészt pedig olyan progresszív zenét nyomott, hogy akik már reggeltől buliztak, iszonyatosan nagyot táncolhattak rá. Érdemes volt meghallgatni ezt a blokkot is! Elektronikát mindenkinek!

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. július 6.

Amire nincsenek is szavak...Galéria!

Már sokszor említettük, hogy a VOLT elég erős elektronikus zenei felhozatallal rendelkezett. Gyakorlatilag bárhová mentünk drum and bass-be, break beat-be, vagy valami hasonlóba botlottunk. Az MR2-Mol Színpad azonban még tartogatott meglepetéseket. Ők pedig nem voltak más, mint a Noisia. Tovább

2009. július 6.

Szopás nélküli hörgés és tinglitangli Sopronban

Tekintsük át mi történt az elmúlt néhány napban a VOLT-fesztiválon! Rengeteg új zenekar megismerése, igazán sok új ismerős, Manson szopás nélküli, hörgő koncertje, Limp Bizkit-ék tinglitangli fellépése, és az arra való rájövés, hogy a Quimby az egyetlen megtérülő zenekar, akik vonzzák a fesztiválra az embereket. Plusz egy grátisz koncert a Kaukázusnak műsorváltozás miatt! Tovább

2009. július 6.

Marilyn Manson a VOLT-fesztivál zárónapján

A VOLT-fesztivál utolsó napja egyértelműen Marilyn Manson jegyében telt. Májusban jelent meg legújabb, The High End of Low című albuma, de nem csak az új dalok prezentálásra volt kíváncsi az a hatalmas tömeg, aki megannyi fekete kis Marilyn Mansonként ellepte Sopront, és azon belül is a Lővér kempinget, azaz a VOLT-fesztivált. Tovább

2009. július 4.

Soproni Freestylers

Ha valaki rutinos fesztivállátogató, akkor már nem lepődik meg, hogyha valamelyiken fellép a Freestylers. Az a helyzet, hogy a mostani koncertjük jócskán felülmúlta a várakozásokat, ugyanis egy nagyon jó másfél órát toltak végig, 2 MC-vel, plusz teljes zenekarral, és egy énekesnővel. Tovább

2009. július 4.

Vajon tényleg leszopja? VOLT ajánló...

Ahogy telnek a napok és így természetesen közeledik a VOLT-fesztivál záróakkordja, egyre többen érkeznek Sopronba és lepik el a Lővér kemping területét. Ez, azonban ha a programkínálatot nézzük, tök nem véletlen. Ha zárónap, akkor mát legyen ez a legerősebb! Quimbystől, Marilyn Mansonostól, Péterfy Boristól, mindenestől... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky