3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. június 8.

Új Tankcsapda videó a láthatáron

Copyright:

Tokay Péter és csapata (Pixel Film) egy újabb nagyszabású forgatáson van túl, amit a már húsz éves Tankcsapda zenekarnak készítettek. A Tankcsapdának egy elég kemény sztorival, rengeteg szereplővel és helyszínnel ellátott videoklipet forgatott a Pixel csapata.

Tokay Péter rendező így nyilatkozott a ’Csapdával már több éve tartó közös munkálat jelenlegi állomásáról:

„A Tankcsapdával több éve dolgozunk együtt, és a mostani videoklip felkérése egy telefonhívás beszélgetése alatt zajlott, melyet mellékesen – szinte elfelejtve – közölt velem Laci. Beszélgettünk az idei koncertfelvételekről, mit, mikor hogy rögzítünk, minek mi lesz a sorsa, és ekkor említette meg, hogy egy klipet is forgatni kellene. Nem kicsit örültem neki, de ami a legjobb volt az egészben, hogy semmiféle megkötésnek nem kellett eleget tennünk. Olyannyira szabadnak éreztem magam a szám demo verziójának hallgatása közben, hogy eleinte szinte már ez okozott nehézséget, hogy egy szabályok és határok nélküli klipben gondolkozhatunk. Manapság nem gyakori, hogy teljes mértékben szabadkezet kap egy klipes stáb, és hogy nem kell megfelelni semmiféle kritériumnak, csakis azzal kell foglalkoznunk, hogy számunkra, számomra mit ad a zene, mik jutnak eszembe a hallgatása közben. Rengeteg gondolat, ötlet jött és ment, mire eljutottunk a véglegesnek mondható szinopszisig, ami a zenekarnak egyöntetűen tetszett, kisebb részeket átalakítva. És így közösnek mondhatjuk az egész koncepciót, mivel a zenekar ugyanazt akarta, ugyanazt a gondolatmenetet folytatta és követte egészen a klip elkészültéig, mint amit mi filmesek is akartunk és éreztünk. Ez fenomenális érzés, amikor nincs megkötve se a kezed, se a füled, az agyad pedig nem húz vissza és nem parancsol megálljt.”

A kemény és tömény sztori mellett a zenekari helyszín és kellékek sem lettek elhanyagolva…

„Az akkori gyártásvezetőmnek mondtam, hogy a zenekari helyszínre szeretnék egy olyan környezetet nagyjából, mint ami az Ópium című film helyszíne volt. Erre ő pontosan ezt a helyszínt megtalálta, és meg is tudta szerezni a zenekari felvételekhez. Én pedig marhára boldog voltam, hisz álmomban sem hittem volna, hogy ugyanabban a környezetben fogunk forgatni egy klipet, ahol készült a film javarésze. Az ott lévő díszleteket, kellékeket többszöri terepszemle után a saját magunk által készített kellékekkel és eszközökkel turbóztuk fel. Pallag Péter kollégámmal többször is kimentünk vastelepre, hulladéklerakó helyekre és régiség kereskedésbe. Minden plusz kiegészítő eszközt saját kezűleg szedtünk össze, és készítettünk el. Persze a kelléktár is részese volt eme nemes feladatnak.

A fejemben volt egy konkrétan kiforrott és elképzelt látványvilág a zenekari felvételekre és díszletekre, ezeket pedig a meglévő tárgyakkal próbáltuk saját magunk kiegészíteni és elkészíteni. Merem állítani, hogy ez szerintem sikerült is, mivel a Fűrész című film adott néhány jelenethez ihletet, és szerettem volna ezt ebben a klipben viszont látni. Eddig többen is – a Fűrészes szeretetem ismerete nélkül – mondták, hogy „Hej öreg, ez tökre Fűrészes!”. Namost valaki ennek örül, valaki viszont nem. Jelen szituációban nekem ez volt a célom és én örültem a hasonlításnak. Vissza akartam adni azt a miliőt, azt az érzést, amit az ember a Fűrész nézése közben kapott. Azt a látványvilágot, ami engem abban a filmben megfogott. Nem is kimondottan a sztoriról van szó, hisz az teljesen más, mint ami ennek a Tankcsapda klipnek a története, hanem kimondottan a díszletekről, kellékekről van szó.  Úgy érzem, hogy olyannyira koppintottuk ebből a filmből ezeket az elemeket, mint ahogy bármelyik más filmes koppint, egy mondjuk kevésbé ismert már létező alkotásból. Mindemellett magam lelki világának eleget téve szerettem volna ezen alkotással tiszteletemet tenni a Fűrész című film két ausztrál alkotójának, akik megálmodták ezt a mostanra mondhatni sorozattá és kultikussá bővült művet. Én is Ausztráliában kezdtem filmes pályafutásom, és talán ez az egyik mérvadó oka annak, hogy közelebbinek érzem ezt a filmet, mint más hasonló stílusú alkotást.

Nagyon sokat dolgoztunk ezen a klipen, 4 k-ban forgattunk szinte végig, a lassításokat pedig 2 k-ban vettük fel, így teljes mértékben moziminőséget produkálva rögzítettük a több napos forgatás összes jelenetét. Utólag megszámoltuk, és a stábbal, színészekkel, statisztákkal, zenekarral együtt több mint 130-an vettünk részt ennek a produkciónak a megalkotásában! Sosem dolgoztam még videoklipen ennyi emberrel és utólag visszagondolva, nem is volt nehezebb, mintha 15 emberrel dolgoztam volna. Igaz a stáb jóval több emberből állt, mindenki érezte ennek a klipnek a súlyát és a komolyságát, és minden egyes munkatársam maximálisan ki is tett magáért. Tehát mindenki megérdemli a tapsot, és a hideg sört.”

Úgy tudom, hogy színészi pályafutásod is megkezdted ezzel a klippel…

„Mondhatni igen, de különben meg nem. Pocsék színésznek tartom magam, de szerettem volna egy nyúlfarknyi szerepet ebben a klipben. Talán mert a zenéjük közel áll hozzám több okból is. Tizenévesen rengeteg Csapda koncerten az első sorban ráztam a hajam, egy városban lakunk, büszke vagyok a sikereikre, plusz a zenéjük, és a szövegvilág is közel áll hozzám. Ha csak a magán Tokay Pétert nézem, akkor már nem vagyok Tankcsapdás, de ha a filmes Tokay Pétert veszem alapul, akkor pedig az egyik legnagyobb Csapdás vagyok. Nagyon sok koncertet rögzítettünk a srácoknak, sokból koncertfilmet, kisfilmet is csináltunk, így mondhatni benne vagyok az első 20 emberben ebben az országban, aki olyannyira tudja a számokat, mint ők maguk. A szerepemről pedig annyit árulnék el, hogy a klip végefele egy negatív figurát alakítok pár snitt erejéig, aki egy fiatal srác „problémáját” kihasználva megszabadítja őt pár kövér bankótól.

A végtermék különben hamarosan látható lesz, és remélhetőleg olyannyira fog tetszeni mindenkinek, mint amennyire mi komolyan és keményen dolgoztunk rajta, hogy egy nyugati színvonalú alkotást tegyünk le az asztalra.

Reméljük sikerült.”

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky