3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2009

2009. május 15. | -gabriella-

Bevállalalós fesztivál

Copyright:

Idén, első alkalommal lép fel a Vad Fruttik a VOLT-fesztivál Nagyszínpadán. Persze, nem ők az egyetlen magyar zenekar ez alatt a pár nap alatt, akit ugyanez a megtiszteltetés ér, de azért nekik ez, mégiscsak az első ilyen lehetőség. A VOLT érzi bennük az erőt!

Ahhoz képest, hogy a zenekar pár évvel ezelőtt, még délután kettő körül játszott a különböző fesztiválokon, azért ez egy elég nagy előrelépés az életükben. Főleg, hogy a fesztivál második napján a Csík zenekar után léphetnek fel.

Azt sem bánják, hogy viszonylag korai az időpont (17:30), mert állításuk szerint ez így tökéletes, hiszen a többi napokon is vannak olyan fellépők ugyan ebben a sávban, mint mondjuk Péterfy Bori, vagy a Belga, ergo ez egy kitűntetett hely is lehet.

Az énekes, Likó Marcell elmondása szerint, ez azért is olyan nagy megtiszteltetés, mert, bár már régebben is adtak a fesztiválon teltházas koncertet, a VOLT végre látja bennük a kraftot, hogy a Soproni Nagyszínpadon is felléphessenek.

Ugyan ezen a napon még koncertet ad, ezen a színpadon, a Kaukázus, Kispál és a Borz, és a Limp Bizkit. Még 49 nap, és kezdődik!

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
felicita 2009. jún.. 27.  11:50 2
VOLT fesztiválra eladó 3 db napijegy 2009. július 3-ára, péntekre a jelenlegi 7990Ft helyett 6500ft-os darabáron.
Érd: 06-30-511-5561 vagy felicita84@freemail.hu
   
felicita 2009. jún.. 24.  17:10 1
VOLT fesztiválra eladó 4 db napijegy 2009. július 3-ára, péntekre a jelenlegi 7990Ft helyett 6500ft-os darabáron.
Érd: felicita84@freemail.hu
   

2009. július 6.

Amire nincsenek is szavak...Galéria!

Már sokszor említettük, hogy a VOLT elég erős elektronikus zenei felhozatallal rendelkezett. Gyakorlatilag bárhová mentünk drum and bass-be, break beat-be, vagy valami hasonlóba botlottunk. Az MR2-Mol Színpad azonban még tartogatott meglepetéseket. Ők pedig nem voltak más, mint a Noisia. Tovább

2009. július 6.

Szopás nélküli hörgés és tinglitangli Sopronban

Tekintsük át mi történt az elmúlt néhány napban a VOLT-fesztiválon! Rengeteg új zenekar megismerése, igazán sok új ismerős, Manson szopás nélküli, hörgő koncertje, Limp Bizkit-ék tinglitangli fellépése, és az arra való rájövés, hogy a Quimby az egyetlen megtérülő zenekar, akik vonzzák a fesztiválra az embereket. Plusz egy grátisz koncert a Kaukázusnak műsorváltozás miatt! Tovább

2009. július 6.

Marilyn Manson a VOLT-fesztivál zárónapján

A VOLT-fesztivál utolsó napja egyértelműen Marilyn Manson jegyében telt. Májusban jelent meg legújabb, The High End of Low című albuma, de nem csak az új dalok prezentálásra volt kíváncsi az a hatalmas tömeg, aki megannyi fekete kis Marilyn Mansonként ellepte Sopront, és azon belül is a Lővér kempinget, azaz a VOLT-fesztivált. Tovább

2009. július 4.

Soproni Freestylers

Ha valaki rutinos fesztivállátogató, akkor már nem lepődik meg, hogyha valamelyiken fellép a Freestylers. Az a helyzet, hogy a mostani koncertjük jócskán felülmúlta a várakozásokat, ugyanis egy nagyon jó másfél órát toltak végig, 2 MC-vel, plusz teljes zenekarral, és egy énekesnővel. Tovább

2009. július 4.

A VOLT-fesztivál bólogatós napja

Egy kis elektronikus zenei körkép a VOLT-fesztiválról: Laurent Garnier, LTJ Bukem, Balkan Beat Box, és egy délután Karányi Danival, az MR2-Mol színpadon. Ez egy elég erős felhozatal, már csak így felsorolva is, de ezeket hallgatni egyszerűen leírhatatlan. Azért megpróbáljuk. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky