3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. április 21. | Egres

ROMKocsma krt. 2. rész

Copyright:

Hova jártunk a romkocsmák – mai divatos nevén art barok- ideje előtt? Ma már erre alig emlékszünk, hiszen egyre több helyen, egyre gazdagabb, színvonalasabb programmal, kínálattal várnak minket a Budapesten nagyon népszerű romkocsmák, már-már családias hangulattal. (Szimpla-Kert, Dürer-Kert, West Balkan, Mumus, Kuplung, Fecske Terasz, Instant)

Ezeken a helyeken pont az a vonzó, hogy mind a berendezésben, zenében, emberekben is sokszínűt és eltérő stílusút találunk. Van itt rusztikus bútor nagyi padlásáról, de akad lomtalanításnál szerzett narancssárga kanapé is, sőt, akár század előtti fogorvosi szék is.

Tehát, ha egy romos gyárnak, dohos kapualjnak, ne adj isten ezeréves kertmozinak, öreg bérháznak látszó épület mellett haladunk el, ne menjünk tovább, hanem kövessük a tömeget, megéri.

A műfaj egyik úttörője az akkor még a Múzeum körúton megnyitó (ELTE Trefort), Holdudvar számít, mely valamiért bezárt, de azóta főnixmadárként éledt újjá (nem is akárhogy).

A depressziós bohém közösségű Ráckerthez szokott törzsközönségének adott új otthont a nagy túlélő, és úttörőnek számító, Szimpla, mely 2001 –ben nyílt, abból a célból, hogy megmutassa, igenis lehet mit kezdeni a kilátástalannak tűnő építkezésekkel és akár kiegyensúlyozottan működő konyhát vinni egy bérház aljába, saját forgalmazású filmeket vetíteni, animációs filmfesztiválokat szervezni, egy kertmoziban meg ilyesmik. A céljukat minden képzeletet felülmúlóan elérték.

A Szimpla-Kert az első igazán bicóbarát hely, ahol külön tárolót találhatunk drót szamarunknak. A kiszolgálás a több pultban jó, a sör finom, (Pilsner és Dreher) és sokfélét ehetünk is. (Talán a WC, az egyetlen negatívum: nem mindenki kedveli a ’taposó akna fílingű, álló WC-t. Normál WC-ből, csak 1 van.)

Ülhetünk kiszuperált Trabantban, varrógépvázra szerelt asztaloknál, beszélgethetünk a sárgásfényű hangulatlámpáknál, vagy nagymamitól örökölt karosszékben, de akár randizhatunk a lépcsőházban kialakított, eldugott kisasztalnál is, miközben DJ-k, vagy filmvetítések teszik még izgalmasabbá egy szimpla esténket. Ha dolgozni, tanulni térnénk be, az ingyenes Wifi ezt elősegíti.

Szimpla-Kert
Cím: 1073 Budapest Kertész u. 48.

A Szimplától nem is olyan messze 2004-óta kiengedhetjük a Kuplungot, hogy felpörgessük az estét egy fárasztó nap után. Itt egy bérház dohos udvarán kell átmennünk, (ahol most már kerthelyiség lett kialakítva) hogy belépjünk a barátságos csarnokba.

A falon pszichedelikus, színes, fiatalok által festett ábrák, motívumok, (zongorától, a fekete nyúlon át, egészen a gyerekágyig), van itt minden, amin jó darabig elnézelődhetünk.

Az ő koncepciójuk, hogy hiányt pótlóan megvalósítsák a népszerű éjszakai szórakozóhelyek és a művészeti csoportok/műhelyek fúzióját.

Ezért a 600m2 összterületű csarnok terein különböző művészeti kezdeményezések/csoportok kiállításai, számos alkalommal koncertek, filmvetítések kapnak helyet. A Kuplung napközben tölti be a műhely szerepét, este szórakozóhelyként üzemel.

Kuplung
Cím: VI. Király utca 46

A Pesti Broadway-n sétálgatva, nem is gondolnánk, mit rejt Nagymező utca 38. alatti kapualj.

Pedig az Instant-ot látni kell! Erre a két összenyitott háztömbből kialakított helyre, nem annyira a lomtalanításra kitett bútorok és a nagymama szagú kanapék a jellemzőek. Itt iparművészek segítettek a berendezésben, ami nagyon kreatívra és érdekesre sikeredett.

Ez a hely a különböző stílusú szobáival hódít. Mind-mind más társaságot, korosztályt vonz. Annyira sokszínű, hogy találkozhatunk itt kopasz, bakancsos srácokkal, Mac Book-on pötyögő öltönyös urakkal, iparművészekkel (naná..) Depresszió pólós, ’PVC páncélos’ rockerekkel, de itt házibuliznak a szűk farmeres, ferdefrufrus lányok, baseball sapkás huszonéves fiúk is.

Olyan kavalkádba kerülsz, ha itt töltöd az estét, amiről mesélni fogsz, napokig. A hely nemcsak a belső udvarokat foglalja el, hanem a jellegzetes pesti körfolyosók összes lakását, melyek mindegyike bejárható, mindben spontán házibulik zajlanak.

A falakon street art festmények, másutt fura szobrok, diszkó gömbök fényében fürdő, mennyezetről függő installációk vonzzák a szemet. Kedvencem a számtalan kék halból álló raj, melyet a legnagyobb belső udvar fölé lógattak a berendezők.

Járd körbe az összes szobát, mert mindenhol különleges berendezési tárgyakra, a lakóépület funkcióból megmaradt bútorokra bukkanhatsz. Lehetett itt anno egy fogorvosi-rendelő, melynek valaha rémisztő fogorvosi székébe ma már félelem nélkül beleülhetsz, anélkül, hogy a fogadat húznák. Nagy kedvenc a ’fordított szoba’ ahol a plafonra rögzített bútorok, lámpák, könyvespolcok egészen egyedi hangulatot kölcsönöznek a sörözéshez.  A pince diszkóban, ami ugyancsak ötletes dizájnú, különböző DJ-k keverik a talpalávalót.

A pultos fiúk jó fejek, a kiszolgálás halad, nem kell sokat sorban állni, mert minden szinten legalább 1 pult van! A zsíros kenyér finom, az árak picit magasak, de hát frekventált helyen vagyunk.. Mindent összevetve, innen csak jó emlékekkel távozhatsz.

Instant
Cím: Bp. VI. Nagymező u. 38.

Miért is szeretünk annyira teraszokon ücsörögni? Mert az élet pezseg, a levegő forró, az emberek vidámak, és nyitottak, mintha csak egy mediterrán kisvárosban ücsörögnénk.

Nem kell ornitológusnak lennünk, ahhoz, hogy megleljük az egyik legjobb teraszt, a  Fecskét, a Komjádi uszoda tetején.

A légkör barátságos, 3 lépcsőzetes elrendezésű teraszon pihenhetünk, italozhatunk. A berendezés nagyon igényes, ízléses. Ha olyan kedvünk van, ülhetünk hintaágyban, kényelmes székeken, ülhetünk puha matracokon, amolyan keleties módra, alacsony asztaloknál, de homokos talajon, nyugágyban is sütkérezhetünk.

Van Pingpong (korán érkezők előnyben), csocsó, teke, vagy kérhetünk scrabble-t, sakkot a pultnál.

A kiszolgálás és a pultosok figyelmesek, barátságos a hangulat. Grillteraszuk választéka sokszínű és nagyon-nagyon finom. Sörből is van választék, az árak picit magasak, de kárpótol a kilátás a medencékre, a strand illatot hózó szellő, a jó megközelíthetőség és az igényes, tiszta mellékhelyiség, ahol nem mellékesen mindenki Ági Mamája ad gyógyszert a fejfájásunkra, vagy éppen tanácsot, a szerelmi bánatunkra.

Megközelítés a Komjádi uszoda főbejárata mellett csigalépcsőn fölfelé.

Fecske Terasz
Cím: 1023 Budapest, II. kerület, Árpád fejedelem útja 8.

A WestBalkán évek óta, több helyen megnyitott, majd bezárt, ez a hányatatott sorsú szórakozóhely, pedig, az egyik legrégebbiek közül való. Kezdett a békabrekegéstől hangos, riksán megközelíthető Kopaszi-gáton, költöztették egész pici helyre a Corvin mozi mögé, majd onnan még jó pár helyre, most a Futó utcában várják a betérőket.

A sejtelmes vörös fénybe borított belső fény megmaradt, már-már védjeggyé vált.

West Balkan
Budapest, VIII.
Futó u. 46

Dürer-kert

Első látásra romkocsma, de a berendezés igényesebb. De itt, tényleg úgy érzed, valakinek a lakásában, kanapéján ülsz, csak nehogy ráöntsd a földön lévő, többtucat szőnyeg egyikére a sört. (Soproni, Zlaty..)

Gótikus plafonú, régi újságokkal tapétázott belső tér, vidám designú bárpult.
Az újsághirdetéseken, képeken, reklámokon, órákig elmerenghetünk.

Nagyon kellemes hely. Jó árak, van Arany Fácán!  Remek koncertek,  DJs  csocsó, petanque, pingpong, darts, wifi ,  kivetítő, bringatároló, kutyabarát (vizet is hoztak a vizslámnak)

Aki a kisebb, zegzugosabb romkocsmákat kedveli, a Dürer neki való. Májusban, már nyitott kerttel vár.

Megközelítés: 1-es villamos 4 perc, 7-es, 73-as busz 3 perc 70-es troli 5 perc, 74 / 75-ös troli kert előtt (ingyenes parkolás az utcákban).

Budapest, XIV. kerület
Ajtósi Dürer sor 19-21.
A Városliget mellett

Mumus
1074, Dob u. 18.

A forgalmas Astoriáról nyíló szűk Dob utcában, egy belvárosi udvarban és környékén berendezett helyen lelhetünk rá a fotósok, filmesek, művészek (lévén, mellette van egy ilyen iskola) által is kedvelt udvarra. Figyeljük jól a házszámot, ne sétáljunk el a sima bérháznak tűnő kapu előtt. A dizájn a klasszikus romkocsmás jegyeket viszi tovább, mindazt, ami miatt a régebbi Mumus (Kisdiófa u. 16.) is sikeres volt. A falakat az 100% street art-csoport remek festményei díszítik.

A termeket csak annyira tisztították meg, hogy már ne sitt halmokon kelljen bulizni. Jóidő esetén nyitott kerttel vár, de a két fedett szinten is kellően jól szórakozhatunk. Fönt van egy kisebb tánctér, ha már nagyon benne van a bugi a lábunkban.

Puritánság jellemzi a két nagy fedett helyiséget. Amit ellensúlyoznak a boltíves mennyezetek és a faragott kőből rakott falak természetes szépsége. A mindenhonnan lelógó párnák (a hűvös miatt elkelne 1-2 paplan is..)

A pultot régi bútorokból állították össze, a modern hangulatot pedig a nagy álkristály csillárok biztosítják.

Zenében is egész jó a felhozatal, hangulatosak a mécsesekkel világított asztalok.
A pultosok normálisak, sörből legalább 3 félét ihatunk, az árak is iszogatásra csábítanak.
A WC rendezett és tiszta, világos, tükrökkel ellátott.

Mumus
Cím: VII. Dob utca 18.

Ezek a helyek mind-mind nyugalomra intik az embert. Ne rohanj, ne parázz, értékeld a réginek tűnő, kidobásra szánt dolgokat, lazulj, beszélgess, fedezd fel a romkocsmák egyedi hangulatát.

Egres

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky