3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. április 17.

Újra lesz tabáni buli május 1-én

Copyright:

A Tabán a Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos terület nagy történelmi múlttal dicsekedhet, emellett a nagy tágas park az 1970-es évektől a hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó helyszíne. A minden évben megtartott május 1-i koncertek hagyománnyá váltak, az évek folyamán fellépett itt a „nagy generáció” összes képviselője. Sajnálatos, hogy a Tabán-fesztivált a 80-as évek végén, 90-es évek elején szüneteltették.

A hagyományt a Rózsa Records 1997-ben újította fel. A folyamatosság megőrzése mellett, azóta is minden évben megrendezi - idén 13. alkalommal - a május 1-i Tabán-fesztivált.

A fesztivál mára ismét kivívta magának azt a rangot, amelyet a 70-es években jelentett a magyar könnyűzenei életben. A ”nagy öregek” mellett, mindig szerepet kapnak, fiatal zenekarok is, ennek hatására a fiatalabb korosztály megismeri az előző generáció zenéjét és a helyszínre kilátogató idősebb korosztály bepillantást nyerhet a mai zenei életbe. A közönség széleskörű érdeklődését figyelembe véve a könnyűzene közkedvelt előadói léptek fel, a lágyabb dallamokat és rockosabb zenét kedvelők is láthatták-hallhatták kedvenc magyar előadóikat. Elmondható, hogy a Fesztivál a magyar könnyűzenei élet különböző generációinak találkozó helye, ahol rangot jelent fellépni. Az idei program érdekessége, hogy Apa és Fia - Horváth Charlie és Horváth Ákos – is önálló koncertet ad a nagyközönségnek.

A hagyományos Május 1-i program, immáron 7. éve kiegészült egy un. kistestvér rendezvénnyel a „Suli-Dili” elnevezésű, a kezdetekben kifejezetten a 15-30 éves korosztály érdeklődésére számító programmal.  Örömteli tény, hogy ez a rendezvény az elmúlt évek folyamán - akárcsak a május 1-i koncertek - már csak nem a megcélzott korosztályt, hanem az attól eltérő korcsoportokat is kivonzza a hegyoldalba. Idén a megszokott május 1. program mellett, a 2. napon tribute fesztivál kerül megrendezésre.

TABÁN-FESZTIVÁL
2009. május 1. (Suli-Dili 2009. május 2.)

A Tabán-fesztivál fellépői:

2009. május 1.
15:00 Horváth Ákos
16:00 Keresztes Ildikó
17:00 Török Ádám és a Mini
18:00 Beatrice
19:00 Deák Bill Gyula
20:00 Charlie

2009. május 2.
16:00 Queen emlékzenekar
17:00 Jon Bovi
18:00 Iron Maidnem
19:00 Hollywood Rose
20:00 AB/CD

A koncertek akárcsak az elmúlt években ingyenesek.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
Séthy Viktor 2009. ápr.. 22.  21:01 1
A "nagy öregek" mellett lehetőséget kapnak az ő "nagy fiaik" is!
Éljen,éljen!
: /
   

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky