3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. március 17. | Ritka

Agyrém! 9 nappal a szülés után már dolgozik

Copyright:

Sophie Ellis-Bextor, a korábban kifejezetten értelmesnek tűnő sztár, novemberben még azt nyilatkozta, nem hagyja, hogy a muzsikus élet gyermekei rovására menjen, sajnos átlendült az abnormalitásba. 9 nappal szülés után visszatért.

A 29 éves brit énekesnő, Sophie Ellis-Bextor, aki 2001-ben tűnt fel a nemzetközi zenei világban Murder On The Dancefloor című kislemezével, teljesen megkattant. 2004-ben adott életet első fiának, Sonny-nak, akinek apukája a The Feeling nevű formáció basszusgitárosa, Richard Jones, akivel végül 2005-ben keltek egybe Olaszországban. 2008 novemberében hivatalos bejelentette, hogy várandós 2. gyermekével, akit áprilisra várnak. A kisfú, Kit Valentine azonban 9 héttel előbb koraszülöttként, 2009. február 7-én született meg. Sophie mindkét gyermekének szülésekor komplikációkkal nézett szembe. Koraszülés, császármetszés, és ennek ellenére az énekesnő 9 nappal a szülést követően máris munkába állt. Stúdióba vonult férjével és annak bandájával, hogy felvegyenek egy dalt. Eleinte azt gondolta Sophie, több időt vesz majd igénybe a megpróbáltatások utáni lábadozás, de örömmel tapasztalta, hogy alig egy héttel a műtétet követően már ismét munkára kész. A The Feeling énekese, Dan Gillespie szerint Sophie kitűnően néz ki, remekül helyre jött az operációt követően.

Pedig még blogján is leírta, hogy áprilistól szünetelteti a munkát, és csak fiaira koncentrál. Azt nyilatkozta, hogy zene ide vagy oda, az első helyen mindig gyermekei fognak állni. De most akkor hogy is van ezzel a család kontra karrier kérdéssel? Vizet prédikál és bort iszik?

Ritka

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Tovább

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Tovább

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Tovább

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky