3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. március 15. | Joss Beaumont

Most akkor kövér vagy terhes?

Copyright:

Van egy énekesnő, aki mikor az amerikai Megasztárból berobbant a sztárok sorába, amolyan kis tündérként kezelte a sajtó törékeny, kislányos alkata miatt, annak dacára, hogy tulajdonképpen egy „punk” dallal futott be. Ő Kelly Clarkson.

Kelly Clarkson története mesébe illő, hiszen egyszer volt, hol nem volt 19 évesen megnyerte a 2002-es American Idol nevű tehetségkutatót és akkorát robbantott, mint a ház. A győzelem utáni első albuma a „Thankful” 2 millió, míg a második „Breakaway” nem kevesebb, mint 8 millió példányban fogyott el. Szóval zabálták a kicsi törékeny lánykának a hangját és kisugárzását.

Ilyen volt:

Ilyen lett:

A Kelly-t méltató nyilatkozatokból sem lehetett hiány, hiszen a Rihanna-verő Chris Brown például úgy fogalmazott, hogy „ő az az énekesnő, aki még sokáig képes lesz az élvonalban maradni”, de a halálosan idióta Paris Hilton nyilatkozatától mindenki csak röhögött: „Egy csomó tehetségtelen előadó képes volt slágereket gyártani, arra gondoltam, ez nekem is menne. Nem állítom, hogy olyan vagyok, mint Kelly Clarkson, tuti, hogy ő jobb énekesnő nálam, mégis tudom, hogy biztos sikerekre számíthatok a lemezemmel.”

Clarkson kisasszony népszerűsége 2002 óta tulajdonképpen töretlen, de a néhány éve még törékeny kislány egyre komolyabb méreteket kezd ölteni. Ezt szó szerint érdemes érteni, ugyanis a hölgy kezdi felvenni egy bálna külsejét. Ennek az állapotnak köszönhető, hogy a sajtó arról kezdett cikkezni, hogy Kelly állapotos. Tulajdonképpen a hír mindössze annyi, hogy a kövér énekesnő kénytelen volt nyilatkozatot kiadni, hogy ő bizony nem vár kisbabát és még csak nem is akar, de meg kell jegyezni, Kelly Clarksonnak nincs is pasija. Mondjuk ettől még lehetne állapotos, de ez egy másik történet.

Joss Beaumont

Forrás: hollywoodgrind.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Tovább

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky