3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. január 15.

Lajkó Félix lángja

Copyright:

Lajkó Félix zenéjét nehéz műfaji vagy stiláris kategóriába sorolni, ugyanis éppúgy megtalálhatók benne a klasszikus zene, a magyar és más kelet-európai népzenék motívumai, a dzsessz és a blues, ami pedig ezeket a látszólag egymástól távoli elemeket képes összekötni, az Lajkó Félix virtuozitása és játékának sodró ereje, a közönségre ható szuggesztivitása.

Lajkó Félix Topolyán (Vajdaság) született 1974. december 17-én, a nyilas jegyében. (Beethoven ugyanezen a napon született 1770-ben.) Zenekedvelő családban nevelkedett, amelynek korábban egyetlen tagja sem választotta a zenélést élet- és szakmai hivatásul.

Első hangszere a citera volt, amellyel tíz éves korában ismerkedett meg. Hegedűt az általános iskola 6. osztályában vett a kezébe először. Az alsófokú zeneiskolát három év alatt végezte el Kishegyesen. A szabadkai zenei középiskola második osztályát otthagyva indult el Budapestre kölcsönkért hegedűvel, ahol a Dresch Quartett tagja lett. Azóta ingázik Budapest és Szabadka között, egyformán képviselve és összekötve az anyaországot és a Vajdaságot.

Hegedűjátékával elbűvölte Tokió, Amsterdam, Berlin, Pozsony, Prága, Budapest, Brassó, Belgrád, Szarajevó, Ljubljana, Frankfurt, Lyon, Bordeaux, Velence, Verona, Edinburgh, London, zeneértő közönségét. Visszatérő vendége a párizsi Théâtre de la Ville színpadának is.

 A Tűz Lángja zenekar, nevét  egy moldvai körtáncról kapta és 2003-ban alakította két fiatal tordasi zenész, Salamon Soma és Kiss Krisztián. Az együttes alapötlete akkor is az volt, ami ma: hűen, mégis újszerű arculattal reprezentálni az autentikus moldvai csángó népzenét. Azóta a zenekar felállása változott, a zenei hangzás egyre terebélyesebbé, komplexebbé vált, s ezáltal lehetőség nyílt a feldolgozásokra is, amelyekben a műfaj legjobb mestereitől elsajátított autentikus népzenei tudásanyagot társítják könnyedebb zenei stílusok elemeivel. Az eredmény: egy teljesen újfajta zene, amely egyedülálló a mai táncházéletben.

Elővétel: 3000 Ft
A fellépés napján: 3500 Ft

A38 Hajó - 01.21.szerda

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky