3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2008. december 7. | Baranyi Ágnes

Őrült zenekarok éjszakája a hajón

Copyright:

Az A38 "Őrült Zenekarok Éjszakája" címmel tűzte ki Mikulás előesti programját, a buli kezdetén mégis úgy tűnt sokkal inkább a szervezők őrültek meg, mikor színpadra juttatták az első formációt. Aki viszont a hirtelen sokk után, mégsem döntött úgy, hogy kifordul a hajó gyomrából, valóban egy fergeteges és felejthetetlenül elmebajos éjszakában részesülhetett.

A Kovbojok nevű zenekarnak sokkal inkább passzolna az Energiavámpírok elnevezés, vagy hívhatnák őket egyszerűen csak Szarnak, ugyanis a banda oszlopos tagja dalszövegeiben nagyrészt ezzel  a szép magyar szóval operál, bár meg kell hagyni talán senki nem ismeri annyi szinonimáját az emberi ürüléknek mint ő. A dalszövegek gondolati mélysége innentől kezdve evidens; büdös a barátnő, mert nem mosakszik, kedvenc étel a szar, maszti a villamoson, stb… Az a néhány ember, aki a „közönséget” alkotta, nagyjából két részre szakadt, az egyik fele sokaknak megmagyarázhatatlan módon élvezte a Kovbojok épületes előadását, másik fele pedig konstatálta, hogy nagy árat fizet, amiért túl korán tévedt le a helyre. A zenekar Humor Heroldja két dal között még verselni sem volt rest, kitalálhatjuk miről szólt nekünk a rímkirály…

Némi szünet és pár enyhítő sör után nagyjából eltűnt az emberek arcáról a megrökönyödés, és a nézőtér is kezdett arra emlékeztetni, hogy itt bizony koncert lesz. Az Anna & The Barbies a The White Stripes Seven Nation Army-jával kezdett, ami egy pillanat alatt végleg feledtette az elmúlt órák mély fájdalmát. Az ének- és rapdíva, Pásztor Anna egy önálló jelenség az egyébként sem unalmas összképű zenekarban, külön közönségszórakoztatásnak két-három számonként ruhát cserélt, térdvédős-vizipisztolyos királylányból supergirl-é avanzsálódott, végül a kényelmes, bőnadrágos-katonás szerkónál állapodott meg. A feldolgozások mellett a Medallion című igen jól sikerült korong dalait élvezhettük, köztük az Álmatlant, a Tangot vagy a közönség kedvenc Nyuszikát.

A Barbik után jött Soerii & Polek pop-disco-electro-tánczene baromkodása, ami a maga abszurd és elmebajos módján volt zseniális. A másfél órás showműsor keretében a társaság Donnie Darko groteszk nyulának tömeges vízióját idézte, hangulatfokozónak pedig két félmeztelen táncos lány mellett egy liliputi is részt vett az akcióban, aki műanyag lábfejeket osztogatott (ne kérdezzétek), röviddel itatta a népet, és lenyomott pát laza akrobatikát Papp Szabival az Elton John című nagysikerű közepette. Az, hogy őrült éjszakában volt részünk, egy percig sem kérdéses, az embereket úgy kellett kirobbantani a helyről hajnalban, hogy ugyan térjenek már vissza a valóságba.

Baranyi Ágnes

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky