3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. november 30. | Jaby

Botrány! Kína betiltotta a kínai demokráciát

Copyright:

Nemrég új albummal kedveskedett rajongóiknak a Guns N’ Roses, ám a kínai nagyfejeseknek, sok ellenvetése támadt a Chinese Democracy c. albummal. Így hát, Kínában nem hallgathatják legálisan, az új korongot a lelkes hívek.

Úgy látszik Axl Rose és csapata nem épp kedvence a kínai politikusoknak. Szerintük ugyanis az új album tele van a kínaiak számára sértő szöveggel és még a zene is túl hangosnak bizonyult számukra. Így hát nem is tehettek mást, minthogy betiltják az országban a lemez forgalmazását.

A kínai hatóságoknak igazából nem az egész albummal van gondjuk, hanem csak a címadó dallal, a Chinese Democracy-val. Így elképzelhető, hogy maga az album megjelenik a keleti fronton is, de az biztos, hogy akkor ez a szám nem lesz rajta a korongon.
A számban Mao Ce-tung vörös könyvéből is hallhatunk idézeteket, amit csak a nagyon rafináltak vehetnek észre. Ugyanis állítólag, ha visszafelé játsszuk le az albumot, csak akkor hallhatjuk meg ezeket a szövegrészeket. Szóljon, ha valakinek sikerült visszafelé meghallgatnia a Chinese Democracy-t!

Sőt itt van még egy ok, amiért nem engedélyezték a lemez piacra dobását. Állítólag az egyik dal egy vallási mozgalomról is szót ejt, amelyet Kínában már rég betiltottak. Eddig talán még nem is lenne akkora nagy probléma, de hogy vasököllel vezérelt szerencsétleneknek nevezik a dalban a kínai néped, azt már nem hagyhatták szó nélkül a fejesek.

Jaby

Forrás: globaltimes.com, chinesedemocracy.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky