3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2008. november 13.

Odett: Az ember 17 évesen elmegy, kipróbálja...

Copyright:

Nemrég jelent meg az Odett és a Go Girlz nevű formáció bemutatkozó albuma Pontos címmel. Az egykor a Megasztárban is szereplő Polgár Odett – aki korántsem érkezett olyan időben, mint azt a lemez címéből elvárhatnánk – mesélt a MyMusicnak arról, miként kerültek már ismert énekesek, zenészek és egy költőnő az együttesbe.

Mennyire vall rád a lemez címe?
- Bocs, már kéne nekem egy határidőnapló... Az ismerőseim csak nevetnek az album címén.

Tegnap Pécsett koncerteztetek. Milyen volt?
- Nem voltak annyira sokan, de akik ott voltak, jól érezték magukat, meg mi is, szóval jó volt.

Nemrég jelent meg az első lemezetek, mennyire ismernek már titeket?
- Itt Pesten egyelőre sokkal jobban ismernek minket, mint vidéken. De szerintem egy kezdő zenekarnak először itt, a fővárosban kell megismertetnie magát a közönséggel. Aztán majd irány tovább.

A különböző közösségi oldalakon alig-alig lehet találni rólad információkat, mit csinálsz a zenélésen kívül?
- Divattervezőnek tanulok egy francia divatiskolában és emellett csináljuk az együttest. Ez így elég durva. Koncertek ide-oda, össze-vissza rohangálás és közben a lakásom kész kupi. Mindenhol anyagdarabok, festékek, dobozok.

Egyelőre csak két jövőbeni koncertdátum szerepel a honlapotokon (egy zalaegerszegi és egy székesfehérvári), tehát annyira még nem vagy elhavazva a fellépésekkel...
- A koncertszervezés egyelőre kialakulóban van, de a kiadónk sokat segít benne.

Karáth Anita (költőnő) és Müller Péter Sziámi írják a dalszövegeidet, az apukád, Polgár Péter – aki szintén a Sziámi zenekar tagja volt – pedig a zenei alapot készíti. Így mennyire érzed magadénak a számokat?
- A zenében annyira vagyok benne, hogy apa megcsinálja az alapot és rá egy fiktív énekdallamot, én pedig elmondom, hogy min kéne még alakítani. Tehát közös munka alapján jönnek létre a kész dalok.

És ezután jönnek a dalszövegírók?
- Vagy fordítva.

Az albumon szereplő számok között néhány régi Sziámi, Kontroll Csoport átdolgozás is megtalálható, ezeket te választottad ki?
- Apa dolgozta át őket. Mai napig nagyon jóban van a Péterrel – aki egyébként a társproducere is a lemeznek – és így jöttek ezek a számok. De én is nagyon szeretem őket, csak kicsit mai korhoz alakítottuk a régi dalokat.

A lemezen szereplő Kicsinek látszol innen című szám, ami eredetileg egy Kontroll Csoport dal volt, nem feltétlenül mai, sokkal inkább a 80-as évek alternatív zenéire hasonlít és erősen érződik rajta Müller Péter keze nyoma...
- Igen, az a szám tényleg olyan, ha nem is feltétlenül maivá varázsoltuk ezeket a dalokat, mindenképpen a saját hangzásvilágunkhoz alakítottuk őket. Mint említettem, Müller Péter a lemez társ-producere, tehát benne van a keze, így muszáj ennek érződnie.

A Móló című számon viszont leginkább Alanis Morisette hatásai érezhetőek, a Halandzsa – ami egy reggae-s Sziámi szám volt - pedig egy igazi blues alapú dallá alakult. Így kissé eklektikus lett a lemez. Ez a stílusok közti kísérletezés tervezett volt a zenekar részéről?
- Vicces, hogy Alanist említed, mert apa nagyon szereti az ő zenéjét és természetesen én is. És amit az ember szeret, abból merít ihletet, vagy a tudatalattijából valami ilyen tör fel. Meg apa nagy blueser is, innen a Halandzsa alapja, ami a koncerteken már közönség kedvenccé vált... De nem gondolom, hogy annyira mindenfele lenne a lemez, ha a zenei alapok különbözőek is, ott vannak  a szövegek, melyekben azonos a gondolkodásmód és ez összerántja az albumot. Muszáj rajtuk elgondolkodni, intellektuálisak, meg nem tudom... Egy alter-pop lemez lett a végére. Egyébként koncerteken teljesen más hallani a számokat, mint a lemezen, mindig azt mondom, mielőtt meghallgatják az emberek a lemezt, jöjjenek el koncertre.

És hogy került a képbe Takács Eszter és Varga Zsuzsa, mint társénekesnők, mint a „Go Girlz”?
- Az Eszter a szomszédunk Zalaegerszegen, apának nagyon jó ismerőse és ő kérte fel. Meg együtt is zenéltek... Nem, nem zenéltek együtt... Ez hülyeség volt.

És a Varga Zsuzsa?
- Őt is apa hívta fel, hogy van-e kedve egy számban énekelni. Majd a Zsuzsi kiválasztotta a neki legjobban tetsző dalt (Halandzsa) és ennyi.

Mindkettőjüknek van saját zenekara, mennyire tudjátok összehozni, hogy ott legyenek az Odett koncerteken is?
- Sajnos nehezen. Az Eszter megpróbál velünk együtt lenni a fellépések során, de a saját zenekara, meg a melója miatt nem mindig jön össze. A Zsuzsával pedig eddig nem is sikerült koncerteznünk, neki is most jött ki az új lemeze és amiatt nagyon elfoglalt, de előbb-utóbb ő is ott lesz egy-egy fellépéskor.

A zenekar kötődéseit Müller Péter Sziámihoz már elmondtad, de honnan ismered a másik dalszövegírót Karáth Anitát?
- Ő is zalaegerszegi. Abban a gimnáziumban magyartanár, ahová jártam.

Három évvel ezelőtt – még 17 évesen - a Megasztárban is feltűntél, volt bármi haszna az ottani szereplésnek?
- Nem. Gyakorlatilag tapasztaltszerzés volt. Az ember 17 évesen elmegy, kipróbálja, megnézi milyen, aztán ennyi. Én nem úgy fogtam fel, ha nem jutok be, akkor mindennek vége. Örültem neki, semmi egyéb. De azóta az egyik életcélommá vált az éneklés, a másik pedig a már említett divattervezés.

Fodor Csaba

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky