3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. október 23. | Sári Júlia

Megasztár a melegek védelmében

Copyright:

Már az egész világ azt hihette, Pink nem keveredik több botrányba, és mostantól tüchtig kis feleségként éli meghitt családi életét férjével, Carey Harttal. Ám nem telt bele sok idő, a házasság válásba torkollott, és Pinkről máris újra röpködnek a hírek, legyen szó bárdolatlan stílusáról vagy éppen szexuális beállítottságáról. Ő azonban elmondása szerint egyenesen büszke rá, hogy leszbikusnak nézik.

A popsztárt egyáltalán nem hozzák zavarba azok a híresztelések, miszerint a házassága azért futott zátonyra, mert Pink valójában a lányok iránt vonzódik. Állítása szerint kifejezetten jót tesz önbecsülésének az efféle feltételezés, és büszke rá, hogy ily módon úgy tekintenek rá, mint a meleg társadalom oszlopos tagjára. Pink egyébként megszokhatta már, hogy leszbikusnak kiáltják ki, hiszen karrierje elején, amikor még igencsak fiús volt a megjelenése, és az egész imidzsében volt valami „falu bikája” beütés, bizony nem ritkán és nem alaptalanul fejtegették, hogy vajon melyik nem kelti fel jobban az énekesnő érdeklődését.

Pink azt is elmondta, mindig örül, hogy ha fel tudja rúgni a közönség róla alkotott képét, és kétségeket tud szülni az emberekben a személyiségét illetően, hiszen a showbiznisznek az egyik legcsúnyább sajátossága, hogy beskatulyázza a sztárokat. „Büszke vagyok rá, hogy melegnek néznek, és különben sem lep már meg, hiszen a rövid hajam, a tetoválásaim és a viselkedésem miatt mindig is adtam okot a kételkedésre. Nem zavar, és szeretem felborítani az emberek előítéleteit!” – nyilatkozta Pink, majd hozzátette, hogy kifejezetten örülne, ha ezzel a rátestált szereppel a melegekre vonhatná a társadalom figyelmét, hogy végre ő is egyenlő jogokkal rendelkezhessenek egész Amerikában.

Sári Júlia

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky