3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Nehéz Zenei 2008

2008. augusztus 30.

Na de ki az isten az az Isten?

Copyright: MyMusic.hu

Szörnyű zajok elől menekülve, kellemes bluesokba ütköztünk a tizedik szentendrei Nemzetközi Performance és Nehéz Zenei Fesztivál nyitó napján. Mindezek előtt egy sokatígérő, de végül semmitmondó performanszon is részt vettünk. És még programot is ajánlunk mára.

Miután Szirtes János és feLugossy László „Nagy család!!” című – a programfüzetben hatalmas jelzőkkel illetett – performanszáról kiderült, hogy csak egy közös fotó a jelenlevő publikummal. Természetes jól belemagyarázott dolgokkal, mint: „...mint egy összetartó falka, küzdünk az életbenmaradásért”. De egy biztos, a hangulat tényleg családias Szentendrén, nem egy hatalmas tömegeket megmozgató fesztivál ez, de ez jól is van így. Szóval a pörformansz után nem sokkal kezdődött a Lyuhász Lyácint Bt a Művészetmalom nagyszínpadán. A zenekar „végtagjai” Pszichokinetikus ipari & mezőgazdasági tánczenének aposztrofálják önnön muzsikájukat. A programfüzet szerint a magasztas gondolatnak a jegyében tevékenykednek, ami körülbelül az „Isten már csomagol” százszori elmondását, valamint sok érthetetlen hablaty hangoztatását jelentette. Mindeközben egy centrifugát püföltek a fehér védőruhások. Tőlük nem védett meg senki, csak a menekülés.

Át is mentünk Karen Caroll koncertjére a Dunakorzón felállított szabadszínpadhoz. Ahol érkeztünkkor épp Herbie Hancock Cantaloop Island-jét adta elő az idén 50 éves énekes-gitáros bluesboszorka zenekara. A díva épp a színpad hátulján üldögélve pihent, majd még egy kellemes ének nélküli szám után visszaült előre gitárjával, s megtdtuk miért írják róla, hogy ő az igazi fekete blueshang megtestesítője. Nagyszerű koncertet adtak, a Duna-parti sétány hallgatósága is táncra perdült, aztán sajnos menni kellett az utolsó HÉV-re. A távozó táncolóknak még a nagyranőtt díva kedvesen integetett.

Aki esetleg a fesztivál másnapján látogatna el a hangulatos kisvárosba, az a Kvark nevű Etnoremix- és rajzfilmzenekarral találkozhat, lesz ma is jazz és blues a szabadszínpadon, a Kind off beat ésa Blues tér 10 előadásában. A főtéren lesz fényes Neo koncert, a nagyszínpadon zúz majd a Korog metálzenekar, valamint fellép a Büdösök is, akikről inkább nem írnánk semmit csak egy versszakot idézünk tőlük:
Véred folyik majd a fődre
frizurádat festjük ződre
orrcimpádba zihert szórunk
ráadásul tökönrúgunk

Fodor Csaba

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. szeptember 1.

Égő ember Szentendrén

A halál legyőzi az életet, Isten pedig csomagol – többek közt ezekre a vidám következtetésekre juthattunk az idei Nemzetközi Performance és Nehéz Zenei Fesztivál első napján Szentendrén. Elkeseredésre azonban semmi ok, így is jót mulattunk a Művészetmalom kertjében, ahol még az is kiderült, hogy lehet zajzenére táncolni. Tovább

2008. szeptember 1.

Sid Vicious feltámadt - galéria!

Két koncert elmaradt a Nemzetközi Performance és Nehéz Zenei Fesztivál második napján, amin kalapács virágokat ültettek zöld szőnyegbe, Sid Vicious feltámadt a színpadon egy nagyszerű koncert keretében, végül Neo neonfényes fellépésén rájöttünk, hosszútávon jobb a könnyűzene. Tovább

2008. szeptember 1.

A legbarátságosabb és egyben a legijesztőbb - galéria!

Az ország legbarátságosabb és egyben legijesztőbb fesztiváljával zárjuk a nyarat mi is, akárcsak az a párszáz sorstársunk, aki a szentendrei Performance és Nehéz Zenei Fesztivált választotta. Megtaláltuk az új Quimbyt, menekültünk a rózsaszín latexzakós Depeche Mode-fanatikus elől és végignéztünk egy teljes vegyvédelmi szerelésben előadott koncertet. A legdurvább élmény mégis egy üres kávézóban ért. Tovább

2008. augusztus 29.

Robban valami Szentendrén

Ha már végleg eleged van a kommersz fesztiválokból, vagy egyszerűen csak túl messze van a Szegedi Ifjúsági Napok, de még jó lenne egy nyár végi agyhalál. Akkor remek lehetőséget biztosít számodra a tizedik Nemzetközi Performance és Nehéz Zenei Fesztivál Szentendrén. A rendezvény bárkit ingyen befogad, az előadások befogadása már rajtad múlik. Itt tényleg szükség van némi elborultságra. Tovább

2008. július 30.

Szentendre megvédi magát! Akkor is ő lesz a főváros!

A szentendrei Vajda Lajos Stúdió művészei – ef Zámbó István, Szirtes János és feLugossy László – ismét tető alá hozzák a kísérletezésben gondolkodó, újat kutató művészek és a hasonló utakon járó befogadó közönség találkozóját, a „Nemzetközi Performance és Nehéz Zenei Fesztivált”. A Művészetmalomban zajló háromnapos rendezvény célja a szabad műfajok népszerűsítése és egy alternatív érték felmutatása a tömegigényt kiszolgáló kommersz kultúrával szemben. Tovább

További hírek

2008.07.25.

Szentendre lesz a Főváros

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky