3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. július 29. |

Ha a Belmondo megmutatja!

Copyright:

Ahogy arról már többször is szót ejtettünk, a Belmondo zenekar mostanság nem sokat pihen. Új album, új klip, fesztiválok, nyári tábor és még sorolhatnánk, no de vegyük szépen sorjában a történéseket...

Július 22-én került a boltokba a Hogy nézel rám című második Belmondo lemez, mely remélhetőleg (valószínűleg!) igen szép számban fog fogyni, ugyanis kellően pozitív kritikákat kapott – többek között tőlünk is!

A nyitószámhoz (Rocksztár/Nem keresem) forgatott videoklipet már biztosan elcsíphettük egyszer-kétszer a hazai zenecsatornákon, de ha esetleg lemaradtunk mindezekről, nos hát: az Internet a mi barátunk…! Ha pedig bármit is kritizálni szeretnénk – mert ugye rendes, okos kisfiúk/kislányok vagyunk -, itt van még egy kis adalék: a Belmondo zenekar néhány héttel ezelőtt kapott egy elég komoly felkérést, miszerint az MTV Icon produkció keretein belül feldolgozhat/átdolgozhat/újragondolhat két LGT dalt, az Álom arcú lányt és a Szentimentális rock&rollt.

A nagy debütre július 19-én, Siófokon került sor, de nagyon reméljük, hogy hangzó nyoma is marad majd a dolognak. S hogy mi lesz az augusztusi program? Fesztivál, fesztivál és fesztivál – no meg egy jó kis Belmondo-tábor!

A banda ott lesz a hajdúböszörményi KOTTA feszten 9-én, a Sziget Arany Ászok színpadán 16-án, a kazincbarcikai Kasza Napokon 22-én, valamint feltűnik a Szegedi Ifjúsági Napokon is, méghozzá 30-án este. A tábor már sokaknak ismerős lehet, ugyanis tavaly is volt: a fővárosi Fészek Klub és annak legénysége szervezi, több magyar zenekar bevonásával (Supernem, Roy és Ádám Trió, stb.). Az eseményre idén is Zamárdiban kerül sor, augusztus 26. és 30. között, s amire készülhetünk: Belmondo koncert (normál és akusztikus verzióban egyaránt!), Honey Bee, azaz Czutor Anett és zenekara, Mocsok 1 kölyök Pulius Tamással, a Belmondo billentyűsével az élen, és persze a kihagyhatatlan Czutorchestra is színpadra lép. Fel van adva a lecke, most már csak be kell tudnunk illeszteni mindezt a nyárba!

Fedor Nóra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky