3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatone 2008

2008. július 25. | mango

Letartóztatták a BalaTONE-fesztivál sztárját!

Copyright:

Eléggé félvállról vette a dolgokat Guy Hatfield, amikor úgy gondolta rá nem vonatkoznak a törvények. Ráadásul Hong Kong-ban jutott eszébe papírok nélkül munkába állnia, mert hogy a dj-zés ugyanolyan munkának minősül, mintha beállt volna téglát pakolni egy építkezésen.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Emlékezetessé tette a hong kongi rendőrség azt az éjszakát, amikor Dj Hyper egy nightklubban vágott volna bele törtütemekbe. Bár csak epizódszereplője volt a dolgoknak, mégis rendesen megszívta, mivel a buli kezdetekor 150 egyenruhás lepte el a parkettet és még csak véletlenül sem táncolás céljából.

A razzia során kiderült, hogy Guy-nak nem voltak rendben a papírjai, ugyanis a munkábalépéshez szükséges vízum nélkül tartózkodott a lemezjátszók mögött és ez nagyobb bűnnek minősült, mintsem, hogy megússza egy ejnye-bejnyével a dolgot.

Szemrebbenés nélkül összepakolták őt és csapatát, majd a hong kongi rendőrörs mintegy 36 órás vendégszeretetével respektálták a történteket. Állítása szerint elvették minden holmiját és inni is csak nagy könyörgések árán adtak neki. Azért a break-punkert ismerve valószínűleg ő sem viselkedhetett kezesbárányként, de annyi biztos nem lehetett leányálom végigparázni másfél napot, amíg ügyvédet nem szereztek.

Dj Hyper épp a most zajló BalaTONE-fesztiválon lép fel, remélhetőleg már frankó papírokkal!

mango

Forrás: mixmag.net

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. július 30.

Veszélyes kombinációk!

Azt mindannyian tudjuk, hogy a zánkai BalaTONE-fesztivál második életévével még jócskán gyerekcipőben jár, mégis minden hiányossága és nehézsége ellenére a nyár egyik legjobb hétvégéje volt. Tovább

2008. július 28.

Őrület és szexuális tartalom a BalaTONE-fesztiválon! Videó és galéria!

Szombat este csak kisebb megszakításokkal hagytuk el a VIVA Színpad területét a zánkai BalaTONE-fesztiválon, nem is csoda, hiszen az Alvin és a mókusok után a PASO és a Quimby szórakoztatta a közönséget. Tovább

2008. július 28.

Már megint felba...ták a kéket! Videó!

A szombat este leginkább a magyar előadókról szólt, szinte minden helyszínen kivétel nélkül csak hazai fellépőkkel találkoztunk. Csalódnunk most sem kellett, mindenki kitett magáért, és minden elismerésünk Mc Senáé, aki a fesztivál utolsó napján három koncerten is fellépett. Tovább

2008. július 26.

Dráma a BalaTONE-fesztiválon +16-os videó!

Arról már beszámoltunk, hogy mennyire élveztük a Vad Fruttik koncertjét, de azért nemcsak őket láttuk péntek este. Ahogy egyre sötétedett egyre inkább elhomályosodott a kép, de azért megpróbáljuk felgöngyölíteni a szálakat… Tovább

2008. július 26.

Tudjuk mit teszel ma este!

A mai felhozatal is elég kecsegtetőnek tűnik itt a BalaTONE-fesztiválon, akinek van kedve, még bőven ideérhet az esti koncertekre. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky