3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatone 2008

2008. július 24. | Bankos Zsu

Izgalmas zánkai kalandjaink

Copyright:

Szinte már ódákat zengnek arról, hogy mennyi érdekes és kalandos sport program várja a fesztiválozni vágyókat idén július 24-27 között a Balatone-fesztivál keretében Zánkán. Most megnézzük, hogy is néz ki a dolog.

Az egyik legnagyobb szenzációnak a Fundango Waterjump ígérkezik, melyhez a Balaton partján építenek fel egy hatalmas sáncot, hogy a profi riderek minél rafináltabb trükköket mutassanak be a kíváncsi közönségnek. A vállalkozó szelleműek aztán a Balatonba érkeznek, hogy jól lehűtsék magukat a súlyos adrenalin bomba után. A fesztivál alatt rendezik meg az egymillió forintos összdíjazású nemzetközi versenyt is, reméljük, szurkolhatunk majd a magyar versenyzőknek.

Tényleg rengetegen leszünk majd Zánkán, hiszen idén a fesztivál ad otthont az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Kona Kerékpáros Találkozónak. Az is kiderül majd, hogy mi az a Mountainboard, hogyan kell használni, mindezt a legprofibb magyar és nemzetköri versenyzők osztják meg az érdeklődőkkel. Lazíthatunk a DeWalt quadparkban, vagy a Skateparkban is, és ha valaki mér mindig nem mert leugrani, annak itt a lehetőség, hiszen Bunge jumping is lesz a fesztivál ideje alatt. Ne aggódjon senki, ha ez esetleg túl extrém, strandfocizni és röplabdázni is lehet majd a felállított pályákon.

Zánkán, a jó öreg úttörő faluban a kultúrának is adunk természetesen. Beleshetünk az Úttörő Retró Múzeumba, sétálhatunk a Civil faluban, vagy a Borutcán, ezt a Balaton partján nem érdemes kihagyni. Ha pedig valaki nem tud elszakadni a világhálótól, akár egésznap a Bestbyte sátorban csücsülhet, persze egy-két dologról biztosan lemarad, lásd fent.

Zánkán találkozunk!

Bankos Zsu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. július 30.

Veszélyes kombinációk!

Azt mindannyian tudjuk, hogy a zánkai BalaTONE-fesztivál második életévével még jócskán gyerekcipőben jár, mégis minden hiányossága és nehézsége ellenére a nyár egyik legjobb hétvégéje volt. Tovább

2008. július 28.

Őrület és szexuális tartalom a BalaTONE-fesztiválon! Videó és galéria!

Szombat este csak kisebb megszakításokkal hagytuk el a VIVA Színpad területét a zánkai BalaTONE-fesztiválon, nem is csoda, hiszen az Alvin és a mókusok után a PASO és a Quimby szórakoztatta a közönséget. Tovább

2008. július 28.

Már megint felba...ták a kéket! Videó!

A szombat este leginkább a magyar előadókról szólt, szinte minden helyszínen kivétel nélkül csak hazai fellépőkkel találkoztunk. Csalódnunk most sem kellett, mindenki kitett magáért, és minden elismerésünk Mc Senáé, aki a fesztivál utolsó napján három koncerten is fellépett. Tovább

2008. július 26.

Dráma a BalaTONE-fesztiválon +16-os videó!

Arról már beszámoltunk, hogy mennyire élveztük a Vad Fruttik koncertjét, de azért nemcsak őket láttuk péntek este. Ahogy egyre sötétedett egyre inkább elhomályosodott a kép, de azért megpróbáljuk felgöngyölíteni a szálakat… Tovább

2008. július 26.

Tudjuk mit teszel ma este!

A mai felhozatal is elég kecsegtetőnek tűnik itt a BalaTONE-fesztiválon, akinek van kedve, még bőven ideérhet az esti koncertekre. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky