3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. július 21. | Németh Gabi

Hülye balesetet szenvedett a mókázó sztár

Copyright:

Jól kezdődött a Slipknot idei koncertsorozata, ugyanis a kilenctagú amerikai metál banda DJ-je és egyben mókamestere, Sid Wilson a turné nyitóestéjén kitörte mindkét bokáját. Izgalomra semmi ok, a turné folytatódik, hiszen a kezei azért még működnek.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A fájdalmas sérülést még az előző hét folyamán Seattle-ben szerezte a mókamester, amikor a színpadról lefelé nem a megszokott módon - lépcsőt használva - közlekedett, hanem simán leugrott, ám sajnos szerencsétlenül landolt. Ezek után elkerülhetetlen, hogy tolószékben közlekedjen, de azért a folytatja a turnét a fiúkkal.

A Slipknot dobosa, Shawn „Clown” Crahan a banda eddigi legdurvább sérüléseként titulálta Sid két törött bokáját. „Minkét lába kék-zöld volt, de jó mélyen.” – tette hozzá Clown. Ezen kívül persze horzsolások is tarkítják a két szétzúzott bokát, de Sid egész jól viseli a fájdalmat.

Szerzett azóta még egy újabb sérülést is a DJ: egy nagy horzsolást a homlokára. Még nem igazán szokott házzá, hogy tolószékben közlekedik, így néhol akaratlanul is, de beveri a buksiját. Így történt ez ennél az esetnél is: „Szóval van egy hatalmas horzsolás az arcán, ami egy asztallal való találkozás eredménye.” – Mesélte Shawn. „Ennek sosincs vége. Azt hiszed végre kilábaltál a nyavalyádból, aztán szerzel egy másik hasonlóan fájdalmas sérülést, és minden kezdődik előröl.” – Szomorkodik a Slipknot dobosa, Sid pedig csak nevet saját szerencsétlenségén.

A sok fájdalmas hír után azért a végére elhintek egy kis jót is a banda rajongóinak. Az All Hope Is Gone címet viselő vadiúj lemezük már a jövő hónapban beszerezhető lesz akár interneten, akár a boltokban, és persze a turné sem áll meg egy ilyen apró kis sérülés miatt. Sid-nek pedig azt üzenjük: a remény hal meg utoljára, szemben az új album címével és üzenetével (All Hope Is Gone – Minden Remény Meghalt).

Németh Gabi

Forrás: gigwise.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky