3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. június 24.

Különös orgazmus az év leghosszabb napján

Copyright:

Június 21-én, az év leghosszabb napján egész nap pazar és rendkívül sokrétű zenei programok várták az érdeklődőket a Millenáris parkban, a zene ünnepe alkalmából, nem kis orgazmust okozva a különlegességeket kedvelőknek. A parkban több helyszínen is megrendezett ingyenes ünnepélyen számtalan hazai és külföldi előadó lépett fel, s a jazztől a népzenén és a komolyzenén keresztül egészen a rockig mindenféle műfaj kedvelői válogathattak a nekik való koncertek között.

Maurice Fleuret francia zenetudós több mint húsz éve  javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. Az ő ötlete nyomán 1982-ben tartották meg először a zene ünnepét Franciaországban. Mára a zene ünnepe európai, sőt világméretűvé vált, így több mint száz országban rendezik meg június 21-én. Európában ez a kezdeményezés egyesületi formát is öltött, a Zene Európai Ünnepe egyesülete számtalan szervező és intézmény hálózatát fogja össze. Budapesttel együtt 1997-ben hét város, köztük Berlin, Nápoly, Róma és Párizs írta alá a közös nyilatkozatot, amelynek szellemében azóta minden évben megrendezik ezt az ünnepet.

Idén ráadásul Budapesten a zene ünnepe egy napra esett az ugyancsak a nyári napfordulóra szervezett múzeumok éjszakájával, a hétvége tehát a kulturális kavalkád jegyében zajlott a Millenáris parkban. Mint az a deklarációban is benne foglaltatik, a zene ünnepe elsősorban szabadtéri és ingyenes esemény, amely azt az elképzelést igyekszik éltetni, miszerint a zene a mindenkié, a mindennapok szerves része, és jelen van mindenütt.

S ezt igyekszik alátámasztani az előadói felhozatal sokszínűsége is, amelynek hála az ünnep alatt mindenki találhatott kedvére való koncertet, a szervezők ugyanis egy műfaj mellett sem kötelezték el magukat. A legkiemelkedőbb külföldi fellépő talán a szerb Boban Markovic volt, akinek a Teátrumban rendezett hatalmas esti koncertje a nap megkoronázása volt, de rajta kívül föllépett még a Borbély Miklós Quintett, a Kingston Cruisers vagy a Suburban Neon, illetve olyan amatőr zenekarok is lehetőséget kaptak, mint a Magonc Együttes, az Óbudai Waldorf iskola 79 fős népzenei együttese.

Sári Júlia

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky