2008. május 22. | Fodor Csaba

Nem mernek a Moszkva térre menni az emberek? - képek!

Nemrég nagyon jó kritikát kapott ezen az oldalon egy ezeddig talán ismeretlen hazai zenekar, akik egyébként már 1987-ben megalakultak Moszkva tér néven. El is mentünk egy újabb - Nagy Judit Borbála festőművész kiállításának megnyitójával egybekötött – koncertjükre, hogy megtudjuk tényleg olyan jók-e? Nem kellett csalódnunk.

Miután megérkeztünk a szürrealista és szocreál jegyeket erősen elegyítő Fészek Művészklubba, és beléptünk a második emeleti kis kerek kiállító terembe, rögtön megszállt a Mox zenéjének hangulata, csak úgy áradt kifelé az innen nyíló, félhomályba borult nagyteremből, ahol elszállt ritmusaikat játszották. Ránk ragadt már az elején és nem volt menekvés. A közönség ismét kisszámú, a rendőrségi tömegbecslőt nem hagytuk otthon, maximum 15-20 ember beszélgetett az asztaloknál. A kiállításokon megszokott ingyenpiáról már lekéstünk, nem baj. A sarokban egy raszta nő hosszú percekig egymagában fonogatta haját, az ET-re emlékeztető lámpákkal megvilágított kör alakú kiállító terem – ET bűvköre - egyik képéről pedig egy pöcsös, pirosseggű pávián figyelt (Ozomatli az azték kultúrában a zene, a tánc és a tűz majomistene volt – a szerk). Minden lelassult. Nem lehet eldönteni, hogy ez a furcsa hely és a leginkább lounge kategóriába sorolható zene együttállásának köszönhető-e, vagy a Mox bármikor és bárhol képes ennyire elbűvölni az embert, de itt csak arra eszméltünk fel igazán, mikor körülbelül másfél óra múltán egy öreg néni - aki valószínűleg a hely nyitása óta itt dolgozik - felkapcsolta a fényeket és közölte: Mára vége a kiállításnak!

S, hogy miként került a zenekar Nagy Judit kiállítására? Mint a festőnő elmondta, ő legszívesebben a Cypress Hill-t hívta volna, de mivel az lehetetlen, hisz nem bírná fizetni a gázsijukat, felkérte a Moszkva teret, akik a barátai. A helyhez, és a képekhez mindenképp jobban illet ez, hisz Judit festményeiről két dolog sugárzik elsőre: az urbánus lét hangulata, és a zene szeretete. A Mox pedig „nagyvárosi nihil tökéletes aláfestő zenéje”

A Place of Moscow-ról (csak, hogy a harmadik nevüket is használjuk) tehát most sem tudtunk rosszat írni, csak belemerülni minimalista, távolinak tetsző elektronikájukba, a füstös szaxofonjátékba, visszhangzó énekekbe. Egyszerű élvezet, mégis tele szenvedéllyel. Érdemes figyelni rájuk, nem csak művészeknek!

Fodor Csaba