3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2008. május 16. | Kerényi Áron

Új Brains album parádés lemezbemutatóval

Copyright:

Május 23-án, pénteken mutatja be az A38-on a Brains legújabb, Top Shotta című nagylemezét. A koncertre elhívták a lemez összes közreműködőjét Harcsa Veronikától a brit MC Top Cat-ig, a fellépők amúgy is illusztris sorát pedig az osztrák Bauchklang egészíti ki. A line-up a tavaszi áradat kétségtelenül egyik legjobb buliját ígéri.

A Brainsről az elmúlt 2 évben viszonylag sok szó esett a hazai zenemédiában, hiszen a szentendrei zenekar 2006-os Humanual című albuma szinte azonnal hatalmas erővel csapot le az itthoni undergroundra. Azért lehetett erre képes, mert a kritikusok által ragga’n’bass-nek keresztelt stílus, amibe a srácok drum&bass hozzáállásukba vegyítették a hiphopot, a raggae-t, a dancehallt vagy akár a skat, nagyon piacképesnek bizonyult. Azóta minden fesztivált megjártak itthon, külföldön is felléptek, kevés rosszat és sok jót írtak már róluk. Az új albumukon sem állapodnak meg valahol, hiába a hírnév vagy a siker, igazán tehetséges zenekarhoz híven ők is mindig csak előre törnek.

Ebben a kontextusban már könnyebben érthető, hogy mit keres egy fiatal, és emellett az egyik legtehetségesebb jazzdíva, vagy a Shy FX & T-Power-féle jungle-ből ismert MC az albumon. Harcsa Veronika és MC Top Cat mellett megszólal a Pannonia Allstars-os KRSA. Ezzel együtt már így is egy tökéletesnek ígérkező lemezbemutató-koncertnek nézünk elébe, de még távolról sincs vége.

Az este sztárjai a házigazdákon kívül nem más lesz, mint az osztrák acapella-beatbox-instrumentál csapat, a Bauchklang. Ők már jártak nálunk, tavaly Balaton Soundon, és most is a teljes zenekar érkezik, bár ez itt kicsit nehezen értelmezhető, mivel a srácok minden egyes hangot kizárólag a szájukkal képeznek. Így elképzelni a hiphopot, világzenét, raggát, drumandbasst vegyítő stílus-kavalkádjukat nemigen lehet, az egyetlen mód, ha személyesen figyeljük meg a jelenséget. A buli bevezetéséért pedig az összeszokott és stabilan magas színvonalat nyújtó Dj Cadik és MC Zeek páros felelős.

Kerényi Áron

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky