3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. május 1. |

Sting megkattant!

Copyright:

Sting megunta az eddig hőn űzött atlétikát, s úgy tűnik már a tantraszex sem elégíti ki extremitások iránti igényét…és új hobbit talált magának, ami minden eddigit felülmúl: a kötéltáncot. Az ötvenhat éves énekes kifeszített egy kötelet a kertjében, hogy megpróbálja felülmúlni bálványát, Philippe Petit kötéltáncos mestert.

Az énekes a Man on Wire című filmnek  – ez egy Petitről szóló dokumentumfilm, amely  2008-as Sundance-fesztiválon két díjat is nyert – a Tribeca film fesztiválon való vetítése kapcsán számolt be vadiúj és bizarr szabadidős kedvteléséről: „Mindent amit a kötéltáncolásról tudok, Petit tanította meg nekem.” – nyilatkozta.

Az 1949-ben született, jelenleg New Yorkban élő Petit (aki nemcsak kötéltáncos, hanem bűvész, pantomimművész, valamint zsonglőr is: 1968-ban Párizs első modern utcai zsonglőrei közé tartozott) akkor vált híressé, amikor 1974-ben a New York-i World Trade Center egyik tornyáról átsétált a másikra egy kötélen. Körülbelül negyvenöt percig tartózkodott a száztíz emeletnyi magasságban, majd a rendőrség megfenyegette, hogy ha tovább tartózkodik ott, rendőrségi helikopterrel leszedik a kötélről. Petit attól félve, hogy a jármű által keltett légmozgás letaszítaná a mélybe, önszántából lejött. Ahogy földet ért, rögtön letartóztatták, de mivel  tette által világhírnevet szerzett, ezért az összes vádat elejtették ellene. Válaszul, hogy miért hajtotta végre a mutatványt, ezt mondta: „Amikor meglátok három narancsot, zsonglőrködök vele. Amikor meglátok két tornyot, végigmegyek egy köztük kifeszített kötélen.” Hasonló kunsztot hajtott végre a franciaországi Notre Dame katedrálison, a Harnour Bridge-en Sydneyben, a Louisana Superdome-ban,  a Palais de Challiot és az Eiffel-torony közt Párizsban. Stingnek igencsak fel kell kötnie a fehérneműt, ha ezt felül akarja múlni...

Fehér Fatima

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky