3427 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hónap zenekara

2006. április 5.

A márciusi győztes: ANKOU

Copyright:

Ezúttal is egy punk-rock csapatra esett a választásotok, így 2006 március hónap zenekara az ANKOU lett! A harmincezer forintnyi stúdióidő mellé egy nagy gratuláció is jár nekik!

1995-ben alakult ez a punk-rock és grunge közeli stílust játszó, Vecsésen állomásozó zenekar. Repertoárjukban saját dalok mellett feldolgozások is szerepelnek a Nirvanatól kezdve a Green Day-ig. A mostani felállás 2001 óta működik (Kecskeméti Árpád - gitár, Kecskeméti Csaba - basszusgitár, Molnár Gyula - gitár, Zsolnai Zoltán - dob).

A kétezres év első felében kissé aktívvá válva sok koncertet lebonyolítottak. Többek közt a Bomber társaságában járták az ország klubjait és a Sziget-fesztiválon is jelen voltak. "Majd kiderül" címmel megjelent első lemezükön tíz dalt rögzítettek. A stúdiófelvételek mellett készült két klip is az "Apró semmik", és "Újra élek" című dalhoz, mely több tévécsatornán látható volt. Dalaik kellő mocskot, lendületet és dallamot hordoznak.

2004 tavaszán boltokba került a második lemezanyag "Vissza a sorba" címmel. Ehhez kapcsolódóan elkészült két videoklip is a "Fiatal voltál", és a "Vissza a sorba" címadó nótához. A 2005-ös év elején turnéra indult a zenekar az Alvin és a mókusok társaságában, mikor is bejárták az ország nyugati felét...

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. szeptember 12.

A Láma Dalai: Hullamosós-ordítozás – bármi jöhet!

Mostanában még a csapból is az az elképesztően gagyi történet folyik, hogy maga a dalai láma sem teheti be tibetiként a lábát Magyarországra. A kérdés csupán az, hogy ugyan miért is tenné, vagy akarná egyáltalán mindezt, arról nem is beszélve, hogy dalai lámákból… jobban mondva lámai dalokból van nekünk épp elég! A Láma Dalaira keresztelt formáció júliusban nyerte el a mymusic-nál a Hónap Zenekara címet – ezzel kapcsolatban Bíró Zoltánt, a zenekar dobosát kérdeztük. Tovább

2008. augusztus 8.

Mc Dózi : Ki lépett másodiknak a Holdra? Kit érdekel?

Ismét egy korábbi elmaradt interjúval frissítünk fel titeket a nyári hőségben, májusban ugyanis a Mc Dózi kapta a legtöbb szavazatot a MyMusic.hu olvasóitól. Pedig az ő nevét már régóta ismernünk kellene, ahol feltűnik, szinte mindig osztatlan sikert arat, generációjának egyik legtehetségesebb Mc-je. Tovább

2008. július 21.

KHCS: Jó magyar szokás szerint leülünk sörözni

A MyMusic.hu olvasói közül már biztosan sokan tudják, hogy mit is takar a KHCS elnevezés. A Keleti Hangsáv Csatornája, vagyis Boruzs Tibor (Gőte), Farkas Máté (Matt) és Orvos-Nagy Viktor (Onu) hip-hop formációja tavaly alakult, de júniusban a ti szavazataitok alapján már a hónap zenekara lettek itt a mymusic.hu-n. Ebből az alkalomból a zenéjükről, a hip-hop műfaj helyzetéről és a terveikről meséltek nekünk. Tovább

2008. március 17.

A februári győztes: Hegylakók

2008. február együttese a Hegylakók zenekar volt, a közönség szavazatai alapján. Jutalmuk harmincezer forintnyi stúdióidő, és egy koncertlehetőség, amire múlt csütörtökön került sor a Rézmál Kávézóban. Ezután beszélgettünk a négytagú budapesti együttessel. Fülbemászó dallamok, lírai szövegek, stadionrock-hatások – már csak a stadion hiányzik. Tovább

2008. március 12.

A januári győztes: Deadnight

A MyMusic oldalán a ti szavazataitok alapján a januári legjobb a füzesabonyi death metal banda, a Deadnight lett. A 2004 óta működőcsapat tavaly jelentette meg a Foredoomed to Failure című anyagát, idén pedig már a következő EP-re készül. A Mymusic kérdéseire az énekes, Fazekas Béla Béci válaszolt a csapat nevében. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky